Nem lépték át az árnyékukat

A VSE Párkány felnőtt labdarúgóiról van szó. Az elmúlt öt szezonban semmi nem változott: a 2018/19-es szezonban tizenegyedikek, 2019/20-ban nyolcadikok, a rövidített 2020/21-es szezonban hatodikok, a 2021/22-es idényben tízedikek, amely a szervezeti átalakítás után csak az V. ligára volt elég, abban pedig tizenegyedikek és most a kilencedik helyen végeztek. A csapatnak ugyan nincsenek kiesési problémái és gondjai, nyugodt vizeken mozog de az igényes párkányi szurkolónak ez azonban kevés, az átlagos és szürke évek után jobb eredményekre és sikerekre várnak.

  • Felkészülés

A téli felkészülés hazai pályán zajlott sűrű edzésprogrammal. Második alkalommal vettünk részt a Téli ligában. Az itt elért eredményeket és információkat itt találják: https://msosturovo.sk/2024/02/teli-liga-2/?lang=hu

  • Bajnokság

Az idényben Sopornya emelhette magasba a bajnoki trófeát, a sereghajtó Negyed lett.  Párkány a 9. helyen zárt a bajnokságban. Ősszel 27, míg tavasszal csak 18 pontot gyűjtöttek, összesen 45-öt a lehetséges 90-ből, nem nagy matek, ez 50%-os teljesítmény. A gólkirály címének Fuska (Báb) örülhetett 28 találatával. A legtöbb büntetett szabálytalanságot a Nagymegyeren játszó Rigó gyűjtötte, összesen 11 sárgalapot kapott, A legtöbb piros lapot Horňan és Kayembe (Zsitvabesenyő) kapta, kétszer is le voltak küldve a pályáról.. Pótolhatatlannak bizonyult Ambruš, Fél, és Kyčerka akik, a liga összes játékpercét a pályán töltötték.

  • Tabellák
V. liga

.

Hazai mérkőzések

.

Idegenbeli mérkőzések

Ősz 2023 – 8 győzelem – 3 döntetlen – 4 vereség, – 27 pont – gólarány 22:12

Tavasz 2024 – 5 győzelem – 3 döntetlen – 7 vereség – 18 pont – gólarány 18:22

  • Mérkőzések és eredmények

Az első fordulóban, a nedves pályán, egy sikertelen tizenegyes ellenére 2:1-es győzelmet arattak Ekel ellen. A második meccsen a csapat nem tudta kihasználni az 50 perces létszámfölényt, ellenben egy tizenegyest kapott, és 0:1-re kikapott az újonc csapattól. A harmadik és hatodik forduló mérkőzéseit nagyon meleg időben játszották. A Gúta elleni hazai győzelem után a csapat pontot szerzett a Zsitvabesenyő elleni gól nélküli döntetlennel zárt meccsen. A hazai meccsen a listavezető Tavarnok ellen a csapat már a harmadik percben kapott egy gólt tizenegyesből. Az érvényes kiegyenlítő gólt nem adták meg, és a csapat újra nem tudott élni a 41. perctől kezdődő létszámfölénnyel sem. Így a vendégek elvitték a három pontot. Az ötödik forduló után a csapat a 10. helyen állt. Újlót ellen 3:2-es győzelem, a hazaiakat meglepték három gyors góllal az első tizenhét percben. A Nagymegyer elleni hazai meccsen a Saláta testvérek gondoskodtak a győzelemről, Kornél passza után Krisztián szerezte a találkozó egyetlen gólját. A Sopornya elleni gól nélküli döntetlen után két hazai győzelem következett. Az Udvard ellen kihasználták az egyjátékosos létszámfölényt, és 1:1-ről 4:1-re alakították a mérkőzés eredményét. A tizedik forduló után a csapat a második helyen állt négy ponttal lemaradva Berencs mögött. A hazai meccsen Berencs ellen a csapat komoly teljesítményt nyújtott, 0:1-es hátrányból küzdöttek vissza magukat, és a vendégek védelmi hibáit kihasználva 3:1-re győztek. Párkány volt az egyetlen csapat, amely legyőzte a félidős bajnokot. Az utolsó bajnoki fordulók átázott pályákon zajlottak, ezért Párkány csak november 19-én zárta az őszi szezont. A csapat a 6. helyen végzett.

0:1 vagy 1:0, más eredményt nem ismertek a párkányi labdarúgók az első három fordulóban. Húsvétkor nagy küzdés árán egy döntetlen összejött Zsitvabesenyő ellen (1:1). A 20. forduló után Tavarnokban elszenvedett súlyos vereség után a csapat a 7. helyen állt. Újlót elleni küzdelmes győzelmet és a Nagymegyer ellen elért döntetlent egy „angol hét” követte. Az utolsó bajnoki fordulót ugyanis az Európai-bajnokság miatt május elsejére helyezték át. A csapat egy hét alatt (vasárnap – szerda – szombat) három mérkőzésen négy pontot szerzett. A tabellán huszonöt mérkőzés után a 6. helyen állt. Az utolsó öt mérkőzés forgatókönyve ugyanaz volt: hazai pályán győzelmek, idegenben vereségek, így Párkány június 9-én a 9. helyen zárta a szezont.

Párkány leggyakoribb eredményei 0:1 (6x), 1:0 (4x) és 1:1 (3x) voltak, a legnagyobb arányú győzelmek 4:1 (Udvard, Tardoskedd) és 3:0 (Negyed), a legnagyobb vereségek pedig 0:3 (Tavarnok) és 1:4 (Nagysurány).

  • Keret

Az edzőknek bőven volt kihez nyúlniuk a bajnokság alatt, hisz a névsorban 34 focista neve szerepelt, közülük 29-en pályára is léptek. Összehasonlításképp a Téli ligát nyerő Tavarnok 19 játékost használt fel a bajnokságban. A kezdő tizenegy az első mérkőzésre így állt fel: Magyarics – Kováč, Saláta Ko., Horňan, Varga A. – Molnár E., Saláta Kr., Bujna – Mánya, Molnár M., Zelník, az összetétel 24,09 átlagéletkorú. A teljes keret átlagéletkora 23,85 év. A társaság legidősebb játékosai Varga Tomáš és Saláta Kornél (születési év 1985) a legfiatalabbak Ďuráč Mário és Molnár Krisztián (2007). Érdekesség a fekete fehéreknél, hogy több Molnár (Peter, Erik, Mátö és Krisztián) és Varga (Tomáš, Adrián és Gabriel Ladislav) van, akik semmilyen rokoni kapcsolatban nem állnak egymással, míg Ďuráč-ék (Nikolas és Mário) és Salátáék (Kornél és Kristián) fivérek. Jó teljesítményükkel a régió újságba legtöbbször Saláta Kr., Mánya és Toběrný, került be, összesen három-három alkalommal.   

A legtöbb játékperc:

1. Saláta Kr.   2332

2. Magyarics   2294

3. Mánya   2194

4. Saláta Ko.   1880

5. Bujna   1806 perc

Saláta Kornél 1880 percet játszott összesen 21 mérkőzésen, ezeken a mérkőzéseken 36 pontot gyűjtött a csapat
  • Gólok és gólpasszok

Legjobb lövők:

1. Mánya   13

2. Saláta Kr., Molnár P.   6

3. Varga A., Varga T., Ďuráč N., Toberný 2  

4. Kováč, Bujna, Ďuráč M., Dibúz, Molnár E., Molná M.   1 gól

5. egy öngól (Berencs)

.

Legtöbb gólpassz:

1. Molnár E.   7

2. Ďuráč N.   5  

3. Mánya   4

4. Pintér, Molnár M.   3

5. Bujna, Detven   2 gólpassz

Mánya nyerte a kanadai pontozást 17 ponttal (13 gól és 4 gólpassz)

Párkány mérkőzései a gólszegény kategóriába tartoztak, a 30 mérkőzés alatt csupán 72 gól esett, mely 2,4 találat átlagban mérkőzésenként. A csapat a szezon során 40 pontos találatot szerzett, amit 14 góllövő biztosított, viszont 34 gólt kapott. A meccseként szerzett gólok átlaga 1,33, a kapott góloké pedig 1,13. A csapat hat alkalommal jutott büntetőrúgáshoz (5-öt értékesítettek, 1-et kihagytak), és 4 büntetőt rúgtak ellene (mindet értékesítették). A csapat tíz mérkőzésen nem szerzett gólt, másrészről nyolc alkalommal nem kapott gólt.

A grafikonon látható, hogy a mérkőzés melyik részében hány gólt szerzett a csapat – piros oszlop és hány gólt kapott – szürke oszlop
  • Lapok

A harminc mérkőzés alatt 64 sárga és 3 piros lapot kapott a csapat. A Párkány – Tardoskedd mérkőzésen a játékvezetőnek nem kellett laphoz nyúlnia.

Legtöbb sárga lap:

1. Pintér   9

2. Molnár E.   7

3. Mánya   6

4. Horňan, Varga T.   5

5. Kováč, Ďuráč N.   4 lap

Piros lapok:

1. Horňan 2x (hazai pályán Gúta ellen és Sopornyán)

2. Molnár E. 1x (Nagymegyeren)

  • Nézők

A bajnokság során 4215 néző látogatott ki a párkányi meccsekre, mely átlagosan 135 szurkolót jelent mérkőzésenként. A legtöbben (250) Nyitrabesenyőn és Újlóton néztek ki Párkány ellen A legkevésbé a Pozba – Párkány találkozóra voltak kíváncsiak (55).

.

2024.6.17