Tenisz télen

A Szovák Regionális Terembajnokságon Hlóska a második helyen végzett idősebb diákok kategóriájában

Hlóska Viktor egyéni játékban a negyeddöntőig jutott. Az első forduló alkalmával szabad fordulóval kezdett, majd a második körben hasonló erősségű játékosok vívtak meg egymással, mely végén végül Hlóska nyert. Ellenfele a pöstyéni klubnál szereplő Konopka volt, akit végül 5:7, 6:4, 6:3-as eredményekkel megvert. A negyeddöntőben végül az SPU Nyitra játékosa, Andel állította meg (2:6, 5:7). Páros játékban Andelával alkotott duó a negyeddöntőben gond nélkül felülmúlta a pöstyéni párost (Adamča – Rusnák 6:0, 6:1), az elődöntőben másodikként kiemelt Faga és Krajčovičot ejtették ki. A döntőben viszont már nem volt elég erejük a szintén pöstyéni gárda legyőzésére, így végül a második helyen végeztek. (Bobošík – Mačej, 0:6 és 2:6).

Kékben az ezüstös páros Hlóska – Andel

.

Babindai első a Szlovák Terembajnokság 40+ kategóriában

A párkányi teniszező, Babindai Patrik újra bizonyította megérett a bajnoki címre. Léván került megrenedzésre a Szlovák Terembajnokság 40+ kategóriában, ahol a párkányi teniszező is részt vett. Idén már harmadszor jutott a döntőig, most viszont meg is nyerte azt. A döntőben a zselízi Pizúr Martin volt az ellenfele, akit 6:4 a 6:4-re tudott megverni. Babindai egy nap alatt két mérkőzést is nyerni tudott. Az első adogatópárbaj szintén zselízi játékos ellen vívódott, akit 6:1, 6:2-re vert meg; így Plešinský Michal alulmaradt a párkányival szemben.

Boldog vagyok. Úgy gondolom a mérkőzéseket végig uralni tudtam. Az elejétől kezdve igyekeztem. Harmadszorra összejött, a címet már senki nem veszi el tőlem. “ nyilatkozta a 45+ kategóriában jeleskedő szlovák bajnok Babindai.

Babindai Patrik – tenisz sakosztály

2023.3.1