19. Zelinka Miloš emléktorna
Zelinka Miloš 1933-ban született Brünnben. 1957-ben alapította meg a súlyemelő szakosztályt Párkányban. Nemcsak alapítója, de versenyzője és edzője is volt a szakosztálynak. Hosszú edzői pályafutása során számos magas színvonalú súlyemelőt, válogatottat, bajnokot nevelt fel. Nemcsak hazai, hanem nemzetközi súlyemelő struktúrákban is dolgozott. Szlovák rekord, számos kitüntetés birtokosa volt, 1993-ban pedig a város Pro Urbe díjával tüntették ki. Munkásságának eredményei a párkányi sport történetének legjelentősebbek közé sorolhatók. 2001-ben halt meg. Tisztelet az emlékének!
Két év kényszerszünet után idén szeptember 16 – 17-én került sor a 19. Miloš Zelinka emléktornára. A nagy részvétel miatt a rendezvény két napra oszlott. Pénteken a kis súlyemelőké volt a főszerep, a szombat a nehézsúlyoké. Az emlékversenyen 6 ország 75 versenyzője vett részt, 8 kategóriában versenyeztek. A jól szervezett rendezvényen jelen volt Zelinka Miloš felesége és lánya, valamint Chovanec Tomáš a Szlovák Súlyemelő Szövetség elnöke is.
Az egyes kategóriák győztesei:
Fiatalabb diáklányok – Svrčková Linda
Idősebb diáklányok – Takácsová Vivien
Nők – Svrčková Laura
Fiatalabb diákok – Rehák Tomáš
Idősebb diákok – Biadalski Tymoteusz
Ifisták – Góralski Simon
Juniorok – Víťaz Patrik
Férfiak – Kolář Jozef
További fényképek: https://www.facebook.com/media/set/?vanity=msosturovo&set=a.5708854959173750
2022.9.19