A kiszámíthatatlan csapat
A bajnokságot Bős csapata nyerte meg nagy előnnyel, a sereghajtó Tardoskedd kiesett. A 2022/23-as bajnokság indulását újjászervezés előzi meg. Az új indulókat, valószínűleg csak a kezdés előtt tudjuk meg. A fekete-fehérek múlt idénye nem egy meglepő eredményt hozott: az itthon elveszített pontok ellenére láthattunk lelkiismeretes teljesítményt, hazai és idegenbeli váratlan nagyarányú győzelmet is. A csapat kiérdemelte a „kiszámíthatatlan” jelzőt a közösségi médiában.
Az ősz után húsz ponttal telelhetett a csapat, tavasszal már nem került megfelelő formába a csapat. Több játékos is árnyéka volt önmagának, a sérülések, vereségek sem segítették a csapatot mind fizikálisan, mind mentálisan. A csapat által rúgott első gólra a 20. fordulóig kellett várni, amikor Ógyalla ellen találtak be a kapuba. Az első győzelem április 23-ig született, amikor Újlót ellen nyertek idehaza. A gólhiányos mérkőzések után Nyitrabesenyő ellen kiszakadt a gólzsák, ahol a fiúk fél óra alatt négy góllal ajándékozták meg az ellenfelet. Egy héttel később Tardoskedden nem szégyelltek kilencet adni az ellenfélnek. Az idény vége újra gyenge teljesítményt hozott, az utolsó öt mérkőzésből hármat itthon játszott a csapat mégis csak három pontot sikerült szerezni. A bajnokság végével a csapat 34 pontot szerzett, ami a 10. helyre volt elég a IV. liga délkeleti csoportjában.
A VSE Párkány 32 játékost nevezett az idénybe. A keret átalagéletkora 24,21 év. Legidősebb játékosa Prohászka (1979), legfiatalabb kerettagja az ifjúsági csapatból feljátszó Chudý és Bujna (2005). A kapuban három kapust is láthattunk – Prohászka, Rišňovský és Fundáreket. A pályán legtöbb időt töltő játékosok – Saláta (2410 perc) Horňan (2176), Varga T. (2153) és Kianek (2062).
A csapat 51 gólt rúgott, melyekről az alábbi játékosok gondoskodtak:
12 – Molnár P.
8 – Záborský
7 – Kianek
6 – Varga T.
4 – Ďuráč, Saláta
3 – Zvoncsár, Dibúz
1 – Bábsky, Sliva, Detven, öngól (Udvard játékosa által)
Gólra váltott hét büntetőrúgás – Varga T. (4), Molnár P. (2) és Záborský (1).
A csapat kilenc mérkőzés alatt nem tudott gól szerezni, ugyanakkor öt során nem is kapott gólt.
Leggyakoribb eredmény 1:1 (Kovarc, Vágpatta, Ipolyság) és 1:3 (Negyed, Garamkovácsi, Bős).
A legnagyobb arányú győzelmet 9:1-re végződő Tardoskedd elleni, idegenben játszott mérkőzésen érték el a párkányiak. A legnagyobb arányú vereséget Bősön 0:5 (11. forduló) és idehaza Ipolyság (utolsó forduló) ellen érte el a csapat.
A csapat összesen 60 sárgalapot gyűjtött a bajnokság során. A legtöbbet gyűjtő játékos a rendíthetetlen védő Horňan (9) és csatár Ďuráč (6) lett.
A piros lapot kétszer mutatták fel Páhinak és egyszer Horňannak. A játékosok minden alkalommal hazai pályán kaptak piros lapot.
A VSE mérkőzéseire összesen 3800 néző volt kíváncsi. A hazai mérkőzéseket 1820 néző tekintette meg. A legtöbb kilátogató – 350, a Bős – Párkány összecsapásra volt kíváncsi, a legkevesebben a Naszvad elleni, utolsó őszi hazai meccsen voltak. 50 hűséges párkányi szurkoló láthatta a legnagyobb arányú hazai győzelmet (6:1).
A hónap játékosa díjat az alábbi játékosok kapták meg: augusztusban – Ďuráč, szeptemberben – Varga T., októberben – Kianek, márciusban – Horňan, áprilisban – Detven, májusban– Molnár P.
Az idény során több ifista is kipróbálhatta magát a felnőttek között, a kapus Fundárek mellett még – Detven, Kováč, Sóki, Škultéty, Varga Ch., Varga A., Molnár M., Bujna és Chudý.
A forduló csapatába a hetilap MY szerint több játékosunk is bekerült: Varga T. (4x), Saláta (2x), Záborský (2x), Páhi, Sliva, Kianek, Molnár P., Dibúz, Horňan, Mánya és Ármai.
Gyors fordítás Udvard ellen 0:1-ről 2:1-re. Főszerepben Molnár Peter.
2022.6.22