Súlyemelőink az 5. helyen végeztek
A III. liga 2020-as idényének első fordulóját hazai környezetben, február 29-én szervezte súlyemelő szakosztályunk. Csapatunk a hatodik helyen végzett. A pandémia kialakulását követően a liga jövője bizonytalan lett. A szabályok enyhítése után a súlyemelő szövetség új versenynaptárat dolgozott ki, mely leginkább a bajnokság hosszának rövidülésében mutatkozott meg. A bajnokságot két fordulóra rövidítették, így a második kör egyben a döntő bajnoki verseny is lett. A következő megméredtetést is a párkányi súlyemelő közösség szervezte, melyre szeptember 26-án került sor. A hazai sportolók jó eredményekkel az ötödik helyen, összetettben szintén az ötödik helyen végeztek.
Bajnoki végeredmény a III. ligában:
1. Vágújhely „A“
2. Zólyom
3. Bobró „B“
4. Ógyalla
5. Párkány
6. Vágújhely „B“
A VSE Párkány súlyemlői: Hudec R., Molnár R., Molnár Š., Oláh P., Kajan D. és Vamsi K. A szakosztály többi tagja a versenyek szervezésében vett részt.
2020.10.6