Teremlabdarúgás
A teremlabdarúgás szezonját U9-es csapatunk kezdte Koppánymonostorban még októberében. A 16 csapatos mezőny 9. helyén végeztek.
Decemberben három tornát is rendeztünk „Štúrovský turnaj prípraviek” elnevezéssel. Urbán Attila csapata kiváló teljesítménye megmaradt teremben is. December 3-án a hazai tornán az összes mérkőzésüket megnyerték. Az ötödik ellenfél után 19 lőtt góllal, s csupán egy kapottal zárták a tornát. A torna legjobb játékosa a hazai Šafár Ramon Noel lett.
Balog Sándor csapata, vagyis az U9 nagy küzdelmek árán a harmadik helyen végzett Érsekújvár és Győrladamér mögött.
Az U11-es fiúk Pintér Tibor edzővel december 18-án a 6. helyen zártak. A végső helyről az utolsó mérkőzés döntött, amit a hazaiak 0:2-re vesztettek ŠK Šoporňa ellen. A torna legjobb kapusa a hazai Vincze Gergely lett. A torna győztese a VSE Komárom lett a KFC Komárno előtt.
Bruntálban került megrendezésre a hagyományos, immár 21. alkalommal megrendezésre kerülő nemzetközi teremtorna, melyre U13-as csapatunk is elutazott. A tornát december 2-4. között rendezték öt ország tíz csapatával. Tácsik Norbert csapata csoportjában 4., összesítésében a 7. helyen végzett, amit a hazaiak ellen vívott 5-5-ös döntetlen után a tizenegyespárbaj döntött el.
A Visegrád SE meghívásának jóvoltából további tornán is részt vettek csapataink, melyeken az alábbi eredmények születtek:
December 10-én U9-es csapatunk ezüstérmet szerzett, amikor a döntőt büntetőrúgásokkal döntötték el Budakalász ellen. A torna legjobb kapusa Bobek Sebastián lett. U7-es és U11-es csapatunk a 4. helyen zárt.
Rendszeresen részt veszünk Esztergomban rendezendő tornákon is. A Pézsa Tibor sportcsarnokban november 27-én U11-es csapatunk csoportjából nem tudott továbbjutni. Decemberben a 2003-2004-es évfolyam a Kertes László Kupa a 2. helyét szerezte meg. A 2001-2002-es születésű játékosainkból verbuvált csapatunk a Winkler János Kupán vett részt Molnár Gabriel edző vezetésével, ahol a 3. helyet érte el FC Dorog megverésével.
December 18-án U10-es csapatunk komáromi teremtornán vett részt, ahol a 6. helyen sikerült zárniuk. Két győzelem és egy vereség most sajnos csak a csoport harmadik helyére volt elég, s így a folytatásban az ötödik helyért játszottak.
Az elért eredményekhez az összes csapatnak gratulálunk!
19. 12. 2006