Duna Kupa – lányok tenisztornája 10 éves korig

Digital image


Warning: Undefined array key "access_token" in /data/0/c/0c246dac-80ac-43ff-8454-e49b48ac703f/msosturovo.sk/web/wp-content/plugins/srizon-facebook-album/site/srizon-fb-album-front.php on line 14

2016 9. hó 3-án a VSE Párkány tenisztornát rendezett lányoknak 10 éves korig Duna Kupa néven. A tornán 18 játékos vett részt szerte az országból, illetve egy versenyzőnk volt Magyarországról is. A 10 éves játékosok között öt még csak a kilencedik évét töltötte, mégis ők bizonyultak a verseny legjobbjainak. A fő párharcot az imént említett magyarországi Bíró Melinda nyerte, aki a döntőben Margočová Lara ellenfelével vívott meg, aki 5:0 állás után betegség miatt feladta a mérkőzést. A torna győztesének a döntőig eljutni nem volt ilyen egyszerű, mint megnyerni azt. Az első körben csak-csak legyőzte a nagyszombati Nováková Vanessát 6:4-re, míg a másik fordulóban meccslabdával győzött Zapletaková ellen, végeredmény 7:6. A fő verseny két harmadikja Takácsová Érsekújvárból, és Berceliová Somorjából. A mellékágon az előbb említett Nováková végzett elsőként, aki a döntőben Štibrányovát győzte le 6:0-ra. A mellékág harmadik helyezettei Flimelová Malackából és a Nagyszombati Bleier. A hazai játékosok közül csak Gubík Amanda vett részt a tornán, aki a fő versenybe veszített a később döntőbe jutó Margočová ellen 4:6-ra. A mellékágon előbb Kadlečíková ellen játszott, a pozsonyi Inter játékosa ellen, akit meg tudott verni 6:1-re. A negyeddöntőben viszont kikapott Štibrányová ellen 3:6-ra.
A torna minőségien sikerült, amiért köszönet illeti a magyarországi játékost, aki Magyarországon kategóriájában páratlan, de Szlovákiában sem akad legyőzője.

2016. 9. 12.

Access Token not set. You can generate Access Tokens for your Page or Profile on fb.srizon.com. After generating the access token, insert it on the backend