Tenisz – májusi hírek

Májusban események események után jöttek, melyeken a VSE Párkány játékosai is részt vettek. Vegyük őket sorjában. Első májusi hétvégén Supák Chiara G4 nemzetközi junior tornán vett részt Floridában (USA), ahol két amerikait is meg tudott verni. Az utolsó körben svéd ellenfele ellen kikapott, így nem jutott a fő versenybe. Gubík Amanda a bajnokság (egyesületek versenyzői 10 éves korig) 3. fordulóján egyesben kikapott, de javítani tudott párosban, ahol magabiztos győzelmet aratott.  A 4. fordulóban mind egyesben, mind párosban győzni tudott. Hlóska Viktor 8 éves fiúk tornáján képviselte egyesületünket, Léván. Nagyszerű teljesítménnyel a 3. helyen végzett. Május 21-én felnőtt férfi játékosaink a bajnokság 3. fordulója alkalmával Zselízen reprezentálták a VSE-t. Hiányos felállás révén a hazai csapat nem bírt velünk, végeredmény 2:5. Ezen a hétvégén Supák Chiara lejátszotta a női bajnokság I. osztályának 3. fordulóját, ahol egyesben és párosban is győzni tudott. Viszont a serdülő csapatok I. osztályának 3. fordulóján mind egyesben, mind kettesben veszített. Ugyanezen a hétvégén Ižák Karinának sem pattogtak a labdák megfelelően. Mindkét kettes és mindkét négyes játszmáját elvesztette a női serdülő csapatok között. Hlóska Nikolett hullámzó teljesítményt mutatott. A diákok 3. fordulóján nyerni tudott egyesben, de párosban már korán eldőlni látszott a mérkőzés. Az utolsó májusi hétvége alkalmával került megrendezésre a bajnokság 4. fordulója férfi felnőtt kategóriában. Játékosaink hazai környezetben fogadták taksonyfalvai ellenfelüket. A hazaiak győzni tudtak 7:0-ra, így az előkelő, 2. helyen állnak a táblázatban. A 4. fordulóban serdülő játékosaink is jó formában játszottak. Supák Chiara és Ižák Karina is hozni tudta mérkőzéseit mind egyesben, mind kettesben. Az 5. forduló előrehozott mérkőzésén Hlóska Nikolett kevésnek bizonyult nagytopolcsányi ellenfele ellen.

2016. 6. 6.

Patrik Babindai

VSE Párkány – tenisz szakosztály