A 2020/21-es labdarúgó idény előtt

A pandémia méretűre növekedett vírusos járvány miatt előbb szüneteltetett majd megszüntetett 2019/20-as bajnoki idényt játékosaink az Ujvári – Saláta edzőpáros által kidolgozott egyéni edzéstervet követve, otthon végzett edzésmunkával igyekeztek átvészelni. A fertőző betegség múlásával országunk kormánya folyamatosan enyhített a szigorú szabályokon, melyek révén a közös edzésmunkára is sor kerülhetett. Az edzéseket fokozatosan engedélyezte az egyesület, így előbb heti kettő majd három edzésre is sor került. Az edzések helyszínéül a stadion pályái és a Relax helység szolgál, mely egyre több felszereléssel rendelkezik. Folyamatosan szerveződtek az edzőmérkőzések is. Csapatunk több hazai, alacsonyabb osztályú együttessel mérkőzött meg, de próbára tétettek erősebb, magyarországi klub ellen is.  A felkészülés hat mérkőzéséből három alkalommal nyert, két mérkőzést döntetlenezett és egy alkalommal vereséget szenvedett, 23:11-es gólaránnyal zárta a bajnoki ráhangolódást.

A csapat kerete az alábbiak szerint változott: távozott Fazekaš, Bircsák, Urblík, Valent és Ollé, a csapat új arcai Ďuráč, Mánya, Szőcs, Rišňovský és Golán a klub ifjúsági csapatából, Dibúz párkányi nevelésű játékos aki Bősön focizott és a tapasztalt Zvoncsár Gútáról érkezett.

Az idei célokról a klub sportmenedzsere Bábsky Tamás az alábbit nyilatkozta: „Elsődleges célunk, hogy a kiésés problémáját elkerüljük. A helyzet alakulásától függ a merészebb célok kitűzése.” 

A felnőtt labdarúgócsapat augusztus 8-ával kezdi a bajnoki idényt. A találkozó hazai pályán kerül megrendezésre Ógyalla csapata ellen. A mérkőzés rendhagyó módon délelőtt 10:00 órakor kezdődik. Labdarúgóink minden mérkőzésükre szeretettel várják a kedves szurkolókat.

Képgaléria a felkészítö merkőzésekről:

Párkány – Ménfőcsanak 3:7
Párkány – Nyitraivánka 5:0
Zselíz – Párkány 1:1
Párkány – Esztergom 3:0

2020.8.5