Jó indulás

Sikeres rajt csapatban

A 10 év alatti vegyes csapat magabiztos győzelmekkel zárta csoportját, megnyerve mind a Vágsellye, mind a Komárom elleni mérkőzéseket 6:0-ra. Vida Bennett Áron, Uher Leonard , Tóth Richard, Pál Dorina és Hegedűsová Natália biztosították ezeket a kiváló eredményeket. Az elődöntőben hazai pályán várják a másik csoport második helyezettjét.

A férfi csapatnak hosszú útja volt az első fordulóban Szakolcáig. A Nágel Csaba, Hlóska Viktor, Babindai Patrik és Szilágyi Regő összeállítású csapat kiegyensúlyozott mérkőzést játszott a hazai csapattal. Végül a 3:3-as mérkőzés eredmény után a 7:6-os szettarány döntött a VSE Párkány javára. A következő körben hazai pályán Nyitrát fogadják.

A 8 év alatti vegyes csapat a nyitrai csoportban játszotta mérkőzéseit. Az első mérkőzésüket a helyi SPU Niytra ellen zajlott, amit 3:3-as mérkőzési eredmény után játékarányban 65:55-re nyertek meg. A második mérkőzésen simán legyőzték Galántát 6:0-ra. A fináléban alulmaradtak a Skalka Nyitrával szemben, akiktől 4:2-re kaptak ki. A csapatunk kiharcolta a nyugat-szlovákiai régió nyolc legjobb csapatának regionális döntőjébe való bejutást. Ezt a szép sikert Juhászová Olívia, Frantová Mia Kasandra, Virág Khloe, Sánta Filip, Cser Eliot és Václav Lucas biztosította. A döntőre május 12-én kerül sor Somorján.

Az idősebb lányok csapata Szekérová Viktória, Kárpáti Tamara, Zacharová Veronika, Pál Jázmin és Bobor Liliána összeállításban az első körben Madunicára utazott. A mérkőzés kiegyensúlyozott volt, erről tanúskodik a 3:3-as mérkőzés eredmény és a 6:6-os szettarány. A Párkányi lányok győzelmét végül a 45:42-es játékarány hozta meg. A következő mérkőzésüket május 25-én hazai pályán játszódik Nagykosztolány ellen.

Csak így tovább!

A 8 évesek csapat sorakozója Nyitrán

Fantasztikus Frantová Mia Kasandra!

A hét év alatti gyerekek között az idény utolsó fedettpályás tenisz tornát a VSE Párkány játékosa, Frantová Mia Kasandra hódította el. A Dominika Cibulková-kupa elnevezésű pozsonyi tornán a csoportban legyőzte, hat ellenfelét szetvesztés nélkül. Ugyanezen a tornán könnyedén, szetvesztés nélkül jutott tovább a negyeddöntőbe és az elődöntőbe is. A kiegyenlített fináléban a mi játékosunk volt sikeres, végül 2:1-re legyőzte a kisucaújhelyi Ursínyt.

Mia az új szezon kezdetén is megerősítette jó formáját. A FOBOS KIDS CUP-án, melyet Besztercebányán rendeztek 8 éven alatti gyerekek számára, egyesben a 3. helyen végzett, míg párosban a 2. helyen. Az egyesben sikerült megnyernie a csoportját, majd a negyeddöntőben, egy kiélezett mérkőzés után legyőzte a zólyomi Melicherčíková-t 2:1-re. Az elődöntőben szűken kikapott a későbbi győztes, a hazai Ševčechová-tól. Párosban Lehotská-val (Privigye) a döntőben veszítették el a mérkőzést Abondanza, Yurets kassai-pozsonyi fiú páros ellen (0:2).

Babindai Patrik – VSE Párkány tenisz szakosztály

2024.5.10