Kettő az egyben
Kettő az egyben, így lehet jellemezni augusztus 5-ét, egy szombati napot, amikor az úgynevezett Hegyfarkon összegyűlt az asztaliteniszező szakosztály apraja-nagyja, hogy értékelje a 2022/23-as bajnoki idényt és megkezdje az új 2023/24-es szezont. Az idényértékelőn volt ok az ünneplésre is, hisz a bajnokság második helyéül járó ezüstérmeket vehettek át a B és a D csapatban szereplő ping-pongozók. A nagyszerű teljesítménynek köszönhetően az idényre kitűzött célok teljesültek. Az A csapat a kerületi bajnokság stabil résztvevője, a B csapat a járási VI. liga második helyén, a C a hatodik helyén végzett. A D csapat mindössze 3 ponttal maradt el a listavezető Muzsla mögött, viszont így is szépen csillog az ezüst a járási VII. liga második helyéért.
A csapatok újraosztását követően meghatározásra kerültek a jövő évi tervek és célok is. Az A csapat célja a kerületben maradás, melyet hiszik gond nélkül teljesíteni tud a csapat. Fontos viszont, hogy jobban teljesítsenek edzéseken, ami leginkább a részvételt érinti. A B csapat megcélozza a bajnokság első helyeit, a C csapat igyekszik jobb helyen végezni, mint legutóbb, a D csapat pedig az ideihez hasonlóan a VII. liga élvonalában kíván helyet foglalni. A borús idő ellenére mely néha szemergésbe váltott, a hangulat jó maradt. Finom vacsorát követően kellemes, kötetlen beszélgetés és kártyaparti váltotta a szakmai értékelést. Az év végére pedig hazai szervezésű tornán döntik el ki a legjobb asztaliteniszező a szakosztályban. A mérkőzéseket továbbra is a szabadidőközpont épületében játsszák a csapatok.
Az asztalitenisz bajnokság szeptember végével kezdődik. Az első forduló alkalmával csapataink a következő ellenfelekkel csapnak össze:
VSE Párkány A – Léva D
VSE Párkány B – Jászfalu
Nagysurány/Valkház E – VSE Párkány C
VSE Párkány D – Valkház
.
2023.9.11