Téli felkészülés a labdarúgóinknál

????????????????????????????????????

Január elején a VSE Párkány labdarúgó szakosztálya minden korosztályban megkezdte a felkészülőt. Legkisebb neveltjeink a tornatermet használták edzésre, a többiek számára ott volt a Relax helység, ahol izomtömeget tudtak növeszteni a sportolók, majd a végelláthatatlan futáshoz a futópályát használták. A sportcsarnok a kis focinak adott helyett, az éjszakai világítással rendelkező tréningpálya és a műfüves kis labdarúgó pálya sem maradt ki az edzőhelyszínek közül. Ezeken a helyszíneken már lehetett a labdarúgással komolyabban foglalkozni. A szokatlan januári, nagyobb mennyiségű csapadék és az enyhének mondható időjárás nem hozta a megszokott téli felkészülő hangulatát. A tavaszi szünidőt ifistáink kétfázisú edzésekre használták leginkább, de kitűnő csapatépítő volt az iskola mentes hét. A felkészülők teremtornákkal voltak tarkítva, hogy az egyhangúságot megszakítsák a csapatok az esetleges mérkőzéseket pedig az edzőpályán vagy műfüvön játszották a csapatok. Ugyanakkor néhány tervezett mérkőzést a sérülések és betegségek miatt muszáj volt lemondani.

A Párkány – Gúta mérkőzés a Monostori Tivadar Utánpotlás Nevelő Centrumban volt megrendezve

A NYSZLSZ első alkalommal szervezte meg a Téli ligát, melyre a felnőtt csapat is nevezett. A bajnokság eredményeit itt tekinthetik meg: https://msosturovo.sk/2023/02/teli-liga/?lang=hu

A keret számtalan edzésen és felkészülő mérkőzésen vett részt. Magasabb osztályban játszó csapatok, mint a Gúta (3:2), magyar csapat, mint a Maroshegy (2:3) is bekerült a felkészülési mérkőzés tervbe. A főpróba Szalkán volt a helyi csapat ellen (2:2). A keret stabil, az átigazolások terén pedig a minimalizmus jellemzi a csapatot (egyedül Páhi igazolt Muzslára). Az ifijátékosok nagy számban bevethetőek a felnőtt csapatban, ígyl aa A csapat eredményeinek javulását várjuk.

Bábsky Tamás edző: „Az a szándékunk, hogy a tavaszi versenyszakaszban minél több lehetőséget adjunk fiatal tehetséges játékosainknak. Szeretnénk minél jobban beilleszteni őket a felnőtt csapatba, hogy minél jobban helyt tudjanak állni a felnőtt férfi labdarúgásban. A jövőben ebben a bajnokságban kizárólag hazai játékosokkal szeretnénk játszani:”

Összegzésként kijelenthetjük, hogy minden futballcsapat számára megteremtettük a feltételeket a jó téli felkészülőhöz, hogy a 2022/23-as idény tavaszi részében jól szerepeljenek és jó eredményeket érjenek el.

2023.8.3