Tizenegyedik hely

  • Liga

Negyed, Pozba és Újlót távozott az V. liga délkeleti csoportjából, a Sopornya feljutott a IV. ligába, a Tavarnok pedig az V. liga északnyugati csoportba nevezett. Új résztvevők a IV. ligából Garamkovácsi, a Nádszeg és az Ógyalla, további újoncok az alacsonyabb rangú osztály bajnokai Nyárasd és Ipolyság. Az ősz után a Garamkovácsi vezeti a bajnokságot, az utolsó helyen Ógyalla áll, amely mindössze egy pontot és két gólt szerzett, azokat is tizenegyesből. Az egyik újonc áll az első helyen a másik zárja a bajnoki tabellát. A bajnokság kiegyenlített, minimális pontkülönbségek vannak a csapatok között. A gólkirály Fuska (Báb) 15 góllal, összesen 24 játékos kapott piros lapot, és kilenc játékos játszotta le a teljes játékpercet ősszel, köztük Saláta Kornél matadorunk.

.

  • Felkészülés

A nyári felkészülő hazai környezetben valósult meg, igazán izzasztó körülmények között. Összesen öt felkészülő mérkőzéssel: Muzsla, Izsa, Léva, Sárisáp és Nyergesújfalu. A főpróba a bajnokság előtt a szalkai kupamérkőzés volt.

.

  • Mérkőzések és eredmények

Az első négy mérkőzés a tavalyi idényhez hasonlóan ugyan azon ellenfelekkel kezdődött. Tavaly ezen mérkőzések után Párkány hét ponttal állt, ezt a teljesítményt idén is hozni tudta. A hazai újonc Nyárasd elleni mérkőzést sikerült az egy gólos vezetés ellenére elveszíteni, így az öt forduló után a kilencedik helyen állt a tabellán. A hatodik fordulóig nagy hőségben játszottak a csapatok ugyanakkor a hetedi fordulót épp a nagy esőzés miatt kellett elhalasztani. A fiatal Nagymegyeri csapat ellen 7:0-ás győzelmet aratott csapatunk, melyen Saláta Krisztián mesterhármast szerzett. Garamkovácsi ellen a csapat balszerencsésen kikapott, majd két hazai mérkőzésen állt ki a csapat. Ógyalla és Berencs ellen, ezen a találkozókon a pontok itthon maradtak. Ezeken a mérkőzéseken a csapat nem kapott gólt, s összesen nyolcat tudott szerezni. Ekkor szerezte Saláta Kornél azon emlékezetes gólját, mely a közösségi médiát is megjárta: saját térfeléről, a felező vonal közelebből lőtt gólt a sárga-kék ellenfélnek. Az ekkor még nem teljes, de már 10 fordulót lejátszó csapat a bajnokság ötödik helyén áll. Az időjárás továbbra s kedvező volt, a fű is szépen zöldült. A csapat Báb ellen három, Udvard ellen egy pontot szerzett. Ennek köszönhetően Párkány a tizenegyedik helyen zárta az őszt, a megszerezhető 45 pontból 20-at gyűjtött, ami 44%-os sikerességet jelent.

A leggyakoribb eredménye Párkánynak a 0:1 (4x), legnagyobb arányú győzelmei 7:0 (Nagymegyer) és 6:0 (Ógyalla), legnagyobb arányú veresége 0:2 (Nádszeg).

.

  • Tabellák

Összehasonlításként az utolsó három őszi helyezés és gyűjtött pont:

2021 – 7. hely– 20 pont

2022 – 12. hely – 13 pont

2023 – 6. hely – 27 pont

V. liga

.

Hazai mérkőzések

.

Idegenbeli mérkőzések

.

  • Keret

A tavalyi keretet többen elhagyták – Dibúz, Mánya, Kováč és Molnár M., új igazolás Nagyházi, Petrovič, Pathó, Flender és Nagy. Edzők (Bábsky 1. – 6. forduló, a 7. fordulótól Molnár) az ősz során 27 játékossal dolgozhattak, a gyepre 24 játékos állt. A csapat átlagéletkora 26,29 év. Legidősebb játékosok Varga Tomáš és Saláta Kornél (1985) a legfiatalabb Chalmovský Jakub (2008). A B csapat célja a fiatal, kevesebb tapasztalattal rendelkező játékosok tapasztalathoz juttatása. Legjobb példa a két fiatal Chudý Arnold és Bujna Márk Alex szerepeltetése. Chudý az A csapatban 415 percet játszott és 2 gólt szerzett, míg a B csapatban 716 perc és 10 gól a teljesítménye. Bujna az A csapatban 155 a B csapatban 659 percet játszott és 1 gól szerzett. Remek teljesítményével a régiós újság legjobbjai közzé legtöbbször Saláta Kornél és Nagy Dávid került be. 

A tapasztalat nem hiányzik, az első mérkőzés kezdő tizenegy átlagéletkora 29,81 év volt

Legtöbbet lejátszott perc:

1. Saláta Ko.   1350

2. Magyarics   1260

3. Saláta Kr.   1171

4. Horňan   1147

5. Nagy   1088 perc

.

  • Gólok

A csapat 27 gólt szerzett, íme a tizenkét gólszerző:

1. Saláta Kr.   6

2. Molnár P.   5

3.  Saláta Ko.   4

4. Varga T.   3

5. Chudý   2

6. Ďuráč N., Ďuráč M., Molnár E., Nagy, Pintér, Pathó, Flender   1 gól

A tizenöt mérkőzés alatt Párkány mérkőzésein 42 gól született, ami átlagban mérkőzésenként 2,8-at jelent. A csapat összesen 27 gólt lőt és 15-öt kapott, ami átlagosan 1,8 lőtt és 1 kapott mérkőzésenként. Büntetőt négy alkalommal rúghatott, melyből mind a négy gólra lett váltva (Saláta Kr. 2x, Molnár P. és Varga T.). Az ellenfelek is összesen négy büntetőt rúghatott a párkányi kapura ezek is góllal végződtek. A csapat öt mérkőzésen nem tudott labdát juttatni az ellenfél kapujába, ugyanakkor öt mérkőzés alatt nem is kapott gólt.

A grafikonon látható, hogy a mérkőzés melyik részében hány gólt szerzett a csapat – piros oszlop és hány gólt kapott – szürke oszlop

.

  • Lapok

A Tardoskedd – Párkány összecsapáson a játékvezetőnél nem lehettek lapok, vagy azokat nem kellett használnia. Igaz volt ez a következő Nagymegyer és a Garámkovácsi ellen vívott mérkőzésre is. Az Ógyalla ellen játszott mérkőzésen viszont csak úgy repkedtek a sárga lapok, összesen 9-et osztott a játékvezető, ráadásul egy piros lap is kiosztásra került. A tizenöt mérkőzés során a csapat 31 lapot kapott ebből egy sem volt piros.

A legtöbb sárga lapot kapott játékos:

1. Nagyházi   7

2. Nagy, Horňan   4

3. Varga T., Molnár E., Ďuráč N., Pintér, Bujna   2 lap

.

  • Nézők

A párkányi mérkőzésre 2240 néző volt kíváncsi. A legérdekeltebb mérkőzés Nádszeg elleni volt, melyre 300 néző látogatott ki. Legkevesebben Pákrány – Nagymegyer mérkőzést látták (80), mely hétköznap került lejátszásra. A nyolc hazai mérkőzésre 820 néző látogatott ki.

.

  • Tavaszi idény

Az idény után rövid pihenőt követően a téli felkészülés veszi kezdetét. A 2024/25-ös idény máricus 8-án folytatódik Ekelen.

2024.11.27