Idén is munkába kerékpárral jártunk
Az eseményt idén, története során első alkalommal szervezték júniusban. Meg kell hagyni jó döntés volt, hisz a májusi eső aranyat ér, csak épp nem a két keréken közlekedőknek. Márpedig az idei május esősre sikeredett. A június viszont kellemes időt hozott a drótszamár kedvelőinek. Idén 91 önkormányzat, összesen 11 358 bringással és az ő kisebb-nagyobb csoportosulásuk révén 3 448 csapattal vágtak neki az egy hónapig tartó kilométer számolásnak. Összesen 1 715 385,69 km tekertek le a résztvevők, amivel 513 067,65 kg CO2-t spórolva óvták a környezetünket.
Párkány minden évben részt vett az akcióban, így idén is. 8 cég 71 bicós 23 csapat képviselte a várost, akik június 1-től vágtak neki a drótkecskén való lovaglásnak. Csak az év hatodik hónapjában 4 148,66 km tettek meg, s 1 117 kg CO2-t javítottak a levegő minőségén. Az akcióban részt vevő kerékpársok számával városunk olyan városokat előzött meg, mint Komárom, Losonc vagy Dunaszerdahely. A részt vevő számhoz viszonyított városok közül Párkány a 33. helyet érte el, a csapatok számához viszonyítva a 34. helyen, a megtett kilométereket tekintve pedig a 47. helyen végzett.
A városunkban részt vevő cégek, csapatok és kerékpárosok száma:
1. Smurfit Kappa Obaly Štúrovo, a.s. 7 tímov/21 cyklistov
2. Vadaš s.r.o. 4/15
3. Finančné riaditeľstvo Slovenskej republiky 3/10
4. Mestská športová organizácia 3/7
5. Mestský úrad 2/7
6. Ady Endre Alapiskola 2/5
7. Monarflex 1/4
8. Základná škola 1/2
Legtöbb kerékpározással töltött alkalom – csapatok:
1. Vadaš1
2. Vadaš
3. Master Minds
Legtöbbet tekerő – csapatok:
1. Master Minds
2. Mesterek csapata
3. Fight Club
Legtöbb kerékpározással töltött alkalom – egyéni:
1. Kuklisová Margita
2. Ďurišová Soňa
3. Gulyás Ágnes
Legtöbbet tekerő – egyéni:
1. Karakán Kosztolányi Lívia
2. Kamanca Richard
3. Stríž Tomáš
A legjobbaknak gratulálunk, a résztvevőknek pedig köszönjük a csatlakozást környezetünk megóvásához, mellyel egyúttal városunkat is képviselték.
Zoltán Tóth – a verseny helyi koordinátora
UI: Ne feledjék, kerékpárral egész évben lehet közlekedni!