Az A csapat számokban

A VSE Párkány a 2020/2021-es idényben a 6. helyen végzett
A 15 mérkőzés 5 hónap alatt játszódott le (augusztus, szeptember, október, május, június)
A 15 mérkőzésből 8 győztes, 2 döntetlen, 5 vesztes mérkőzés született, ami 26 pontot jelentett a csapatnak. A góarány 37 lőtt 21 kapott gól
A hazai pályán játszott mérkőzések közül 6 győzelem, 1 döntetlen, 1 vesztes mérkőzés, ami 19 pontot jelent, 20:8-as gólelosztással
Idegenben 2 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség történt, ami 7 pontot hozott 17:13-as gólarányok mellett
A csapatot 27 játékos képviselte

Összesen 37 gólt szereztek a fiúk, ami mérkőzésenként 2,46-os gólátlagot jelent
A csapat 21 gólt kapott, ami mérkőzésenként 1,4-es átlag
A gólokról 12 játékos gondoskodott: 9 – Molnár P., 6 – Kianek, 4 – Zvoncsár és Varga, 3 – Bábsky és Saláta, 2 – Ďuráč és Mánya, 1 – Tácsik, Dibúz, Zács és egy öngól Gútáról
A csapat 6 mérkőzés során nem kapott gólt és 2 találkozón nem tudta a labdát az ellenfél kapujába juttatni


A legtöbb sárgalapot Varga gyűjtötte, szám szerint 6-ot
A csapat 1 piroslapot kapott a bajnokságban, azt Vavrík szedte össze a Nyitrabesenyő elleni hazai mérkőzés során
A leggyakoribb eredmény a 3:0 volt (Tavarnok, Vágpatta és Gúta), a legnagyobb arányú győzelem Naszvadon született, ami 7:0 volt, a legnagyobb arányú vereség Garamkovácsin érte a csapatot, ahol 2:4-re maradt alul

2021.7.7