Évzáró pizza partyt tartottak a párkányi kézisek

A Párkányi Városi Sportegyesület kézilabda szakosztálya a 2017/2018-as szezontól három csapatot versenyeztet a Nyitra megyei (idősebb és fiatalabb diáklányoknál Nyitra és Nagyszombat megyei) kézilabda bajnokságban. Az idősebb és fiatalabb diáklányok edzője Dostanič Silvia, míg az előkészítő csapat Laky Enikő karjai alatt nevelkedik. Csapataink december utolsó előtti hetén búcsúztatták az évet, ezzel az őszi szezont.

2017. december 18-án pizza vacsorával egybekötött évértékelő estére hívta a párkányi kézilabda szakosztály fiatalabb és idősebb diáklányok kategóriájában játszó játékosait. Az „óévbúcsúztatón” a csapatok edzője Dostanič Silvia értékelte az évet. A csapatok működését, eredményeit és céljait értékelte.  Összefoglalójából kiderült, hogy ugyan nem elégedett, de a lányok kitartását, küzdését és hozzáállását dicsérte. Továbbá megköszönte a szülőkből álló lelkes szurkolótábor egész éves buzdítását, mely a hazai mérkőzéseken plusz erőt adott a lányoknak.

Az idősebb diáklányok a bajnokság 7. helyéről várják a tavaszt. 12 mérkőzésből 5 győzelem, 1 döntetlen, 6 vereség, 269:330 gólaránnyal és 11 ponttal végeztek. A bajnokságban 13 csapat szerepel. A fiatalabb diáklányok csapata a 17 csapatos mezőny 12. helyén állnak. 16 mérkőzésükből 6 alkalommal győztek, 10 alkalommal maradtak alul, 331:335-ös gólarányt produkáltak, s 12 pontot gyűjtöttek.

2017. december 19-én előkészítő csapatunk is megtartotta évzáró estjét. Az évzáró előtt egy utolsó edzést tartott a csapat, azonban erre az edzésre meghívta a kedves szülőket is, hogy együtt játsszon kicsi és nagy. A nagy érdeklőésnek köszönhetően megtelt a pálya és a cserepad is. Az évértékelőn Laky Enikő értékelte a csapat őszi idényét. Szerinte a csapat kezd összeérni, amit bizonyít az is, hogy lassan, de biztosan gyűlnek a győzelmek. A korosztályos bajnokság mellett fontos, hogy plusz mérkőzéseket is játsszanak a gyerekek, hisz a legtöbbet éles helyzetekből lehet tanulni. A legfontosabb ebben a korban a játék öröme. A gyerekek lelkesen járnak edzésre, a szülők szívesen segítenek a csapat körül, így bizakodva tekintenek a jövőbe. A bajnokság során 12 mérkőzésből 4-et megnyert, 8-on alul maradt, 186:219 gólaránnyal és 8 ponttal zárták az őszt. Ezzel a 7 csapatos csoport 5. helyén végeztek.

A szakosztály január második hetén teljes lendülettel vág bele a felkészülésbe, hogy kellő ráhangolódással kezdjék a szezon második felét. Addig is jó pihenést, az ünnepekhez békét és szeretetet kívánunk. Reményben, sikerben gazdag új esztendőt mindenkinek!

2017. 12. 22.