Elégedettség kis hiányérzettel

A 2019/20-as idény előtt nagy változások történetek a IV. liga délkeleti csoportjában. Marcelháza a bajnokság második helyéről jutott tovább a III. ligába. A bajnokság győztese Nemeshódos, de Illésháza, Alsószeli, Felsőbodok, Nyitrakörtvélyes, Nagytopolcsány és Szentpéter is a ligából való kilépés mellett döntött. Legtöbbjük alacsonyabb osztályban kezdte meg a bajnokságot, míg másutt megszűnt a felnőtt férfi labdarúgócsapat /Nagytopolcsány/. A szövetség a IV. ligát alsóbb osztályú klubokkal töltötte föl. Így a VSE Párkány együttese több új, érdekes néhány esetben teljesen ismeretlen ellenféllel találta szembe magát.

Párkány – Vágfarkasd 2:0

A játékoskeret tehetséges, saját nevelésű ifistákkal bővült /Nagy D., Bircsák K., Ollé N./, Németh G. Marcelházáról és Bartal K. Nagyölvedről érkezett. A csapat jó rajtot kapott el. Az ötödik forduló után vezette a tabellát, majd a hetediktől a 13. fordulóig a második helyet foglalta el. Augusztustól novemberig kiszámíthatatlan volt a csapat teljesítménye. Az eredményeket nagyban befolyásolták a csapat körüli hosszan tartó sérülések és betegségek /Németh, Bircsák, Molnár E./. A hazai pontvesztések a csapatot a 8. helyre szorították.

Párkány – Imely 1:0

A liga kiegyenlített erőviszonyai igazán izgalmassá teszik a bajnokságot. A tabella második helyén álló Újlót 27 pontos, a bajnoki tizedik 21 ponttal Udvard csapata. Mindössze hat pont a két csapat közötti különbség. Az izgalmas egyenlőségek mellett gólzáporos látványmeccsek is születtek az idény során. A legtermelékenyebb forduló alkalmával 43 gól született, ami mérkőzésenként 5,4-es gólátlag. A legnagyobb gólzápor Tavarnok – Kovarc 10-1 és a Garamkovácsi – Léva 10-0-s mérkőzésein volt.

IV. liga

Itthon:         8 mérkőzés, 4 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség, gólarány 15:11, pontok száma 13

Idegenben: 7 mérkőzés, 3 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség, gólarány 12:10, pontok száma 10

VSE Párkány 27 gólt lőtt, 1,8-as gólátlaggal, csak egy találkozón nem sikerült gólt szerezni.

Góllövők:

7 – Molnár P., Valent

3 – Urbík /1 büntetőlövésből/

2 – Saláta, Balog

1 – Bircsák, Vavrík, Ollé, Baka, Ármai és Molnár E.

Grafikonon ábrázoljuk, hogy a mérkőzés mely részében mennyi gólt sikerült a csapatnak szereznie

A csapat 21 gólt kapott, 1,4 gól merkőzésenként, hat találkozón nem kapott gólt a gárda.

A csapat felállása az első mérkőzésen: Prohászka – Bircsák, Saláta, Urblík, Nagy – Molnár E., Valent – Molnár P., Németh, Balog – Ollé átlagéletkor 25,5 év.

Az ősz során 22 játékos vette fölt klubunk mezét. Legfiatalabb játékosként ezt Ďuráč /szül. 2001/ tehette meg, legidősebbként Prohászka bújt mezbe /szül. 1979/.

A pályán legtöbb időt Molnár P. töltötte, szám szerint 1339 percet.

Legtöbb sárga lapot Ármai, Balog és Urblík számára emelték a magasba, az ősz során senki nem kapott piros lapot.

Legnagyobb arányú győzelmet Gútán és Garamkovácsi ellen érte el a csapat /3:0/. A legnagyobb arányú vereséget /1:3/ Udvard ellen, idegenből hozták haza.

A MY Naše novosti hetilap forduló csapatába a csapat kapitánya Molnár P. háromszor is bekerült.

Molnár E. Garamkovácsi ellen szerzett találata olyan szépre sikerült, hogy a TV Markíza sporthírei között is megjelent.

Párkány – Naszvad 4:3

Tizenöt mérkőzés során 2500 néző látogatott ki a találkozókra, legtöbben a Kovarc – Párkány összecsapásra voltak kíváncsiak /300 fő/. A következő fordulóra 2020 március 8-án kerül sor.

2019.11.28