18. Zelinka Miloš súlyemelő emlékverseny

Zelinka Miloš 1933-ban a csehországi Brünn városában született. Az pozsonyi egyetem elvégzése után középiskolai tanárként kezdett dolgozni Párkányban. 1957-ben a TJ Lokomotíva Štúrovo sportegyesület alatt létrehozta a súlyemelő szakosztályt. Nem csak megalapítója, de versenyzője és edzője is volt a klub fiatal szakágának. Diplomaszerzés után, melyet a prágai Károly Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán szerzett a legmagasabb súlyemelő edzői licenciót birtoklók sorába lépett. Többéves edzői munkája során leginkább fiatalokkal foglalkozott, akik közül többen is magas szintű, elismert súlyemelőkké váltak. Legismertebb növendékei közé tartozik Pásztor, Baka és Mezei.

Zelinka Miloš jobbról a harmadik

1985-ben a súlyemelő szakosztálya megkapta a „Példaértékű ifjúsági csapat” címet. Zelinkának köszönhetően több magas nívójú versenyt is szerveztek Párkányban. Ezek közé tartozik a Csehszlovák súlyemelő-bajnokság, vagy az 1993-ban megrendezett Világkupa, melyen Ota Zaremba három világrekordot is felállított. Hosszú éveket dolgozott a Szlovák Súlyemelő Szövetségnél, ahol leginkább nemzetközi bíróként tevékenykedett, de nagy erőfeszítéseket fektetett a sportág fejlesztésének előmozdításába is. 1993-ban megkapta városunk Pro Urbe díját. 2001-ben halt meg. Emlékét megőrizzük!

Idén szeptember 21-én került megrendezésre a 18. Zelinka Miloš súlyemelő emlékverseny. A megmérettetésre hat országból 63 súlyemelő érkezett. Szlovákiai sportolók mellett, cseh, magyar, lengyel, szerb és indiai atléta vett részt. A kilenc kategóriában rendezett verseny délelőtt 10:00 órától egészen 21:15-ig eltartott. Az emlékverseny magas színvonalúra sikerült, melyről a 14 új ifjúsági szlovák rekord szolgál bizonyítékul. Erről Cabala, Benyík, Svrčková, Sládková és Viktorínová gondoskodott. Az új rekordereknek, győzteseknek és résztvevőknek szívből gratulálunk!

2019.9.24