Minőségi téli felkészülés

Labdarúgóink egész téli felkészülését legjobban január utolsó hétvégéje jellemzi. Ekkor a VSE Párkány két labdarúgó teremtornát is szervezett. Egyet az U9-es és egyet az U10-es kategóriában. Csapataink mindkét torna alkalmával a negyedik helyen végeztek, s mindkét esetben csupán kis szerencsétlenségen múlt a dobogó legaljának elérése. U11-es csapatunk ugyan ezen a hétvégén Léváról és Dorogról is vereség nélkül hozta haza az első helyet. S. Balog csapata mindemellett egyéni elismeréseket is begyűjtött. U13-as csapatunk január utolsó hétvégéjén Gyűgyre irányította az autóbuszt, míg U15-ös csapatunk Budapestre utazott a Rákosmente KSK csapata ellen szervezett mérkőzésre. Az U19-es csapat és a felnőttek gárdája szintén felkészülő mérkőzéseket játszottak.

U11 – két nap alatt két tornagyőzelem

2018 november végén U13-as csapatunk a rendszeresen megrendezésre kerülő nemzetközi teremtornára utazott Bruntálba. A tornán cseh, szlovák, román, lengyel és lett állampolgárságú sportolók vettek részt. Csapatunk a 9. helyen végzett.

U11-es csapatunknak december 15-én szerveztünk hazai teremtornát, melyen a DAC Dunaszerdahely csapata vihette haza az aranyérmet, az ezüst Dorogé a bronz pedig a hazai csapat nyakába került.

U9-es hazai teremtorna

Tornák és mű vagy élőfüves pályákon játszott mérkőzések januártól márciusig folyamatosan szerveződtek. A tél során több mint 30 tornán képviseltettük magunkat.

A legkisebbek nagy élményként élték meg, amikor légtartásos sátor műfüves pályáján játszhattak Gödöllőn. Az alapozás során sportolóink rendszeresen igénybe vehették a sportcsarnokot, tornatermet, edzőtermet és a Relax helységet.

Ificsapatunk Táton

U15-ös csapatunk bronzéremmel jött haza bajnai tornáról. Ebben a kategóriában az edzők előnybe részesítették a kinti mérkőzéseket, ezért több felékszülő mérkőzést játszottak Táton, Budapesten, Tatabányán vagy épp Vágsellyén.

Az ificsapathoz tartozó sportolóinknak edzőik hazai edzőtábort szerveztek. A napi két edzés mellett az egyesület ülésterme taktikai megbeszélésekre és szórakozásra is szolgált. A felkészülés csúcspontja a második ligás Érsekújvár elleni mérkőzés volt.

Varga Tomi

Az A csapatunk január 7-től márciusig 35 edzésen vett részt, 11 felkészülési mérkőzést játszott. 

A csapatnak szívből szurkolunk és bízunk abban, hogy a tavasz legfontosabb célját eléri és nem esik ki a bajnokságból!  

2019.3.5