Tenisz 2016-ban

Az ősz beköszönte az egész évi munka kiértékelését jelenti, s ugyanakkor a következő szezonra való felkészülést is.
A téli idény legjelentősebb eredményéről Babindai Patrik gondoskodott, aki a  szeniorok Szlovák terembajnokságában a 3. helyen végzett egyesben és párosban is.

A tavaszi időszak hagyományosan a csapatversenyekről szól. Ebben az évben a VSE Párkány csak férfi csapatot indított, további játékosaik különböző diák kategóriákban vendégjátékoskodtak különféle kluboknál. A férfiak újra a régió legmagasabb versenyében szerepeltek. Összeségében a kategória 3 helyén végeztek,  teljesítményüknek köszönhetően az eddigi legjobb eredményt érték el csapat kategóriában (győzelmek: Nagykosztolány 6:1, Szakolca 7:0, Taksonyfalva „E“ 7:0, Galgóc 5:2, Taksonyfalva „D“ 7:0, vereségek: Zsleíz 2:5, Aranyosmarót 0:7).  A csapat alappillérei: Berecz Levente, aki  7 mérkőzéséből 6-ot megnyert, Babindai Patrik és Szilágyi Regő, akik hat mérkőzésből ötöt nyerni tudtak.

A nyár kifejezetten az egyéni versenyek időszaka. Idén Supák Chiarának sikerült legnagyobbat lendítenie. Eredményei az előző lapszámban volt olvasható. Ezen kívül a VSE udvarán is pattogtak a labdák. Július közepén került megrendezésre egy férfi tenisztorna D kategóriában, amelyen az újvári Ivan Herz győzött. Szeptember elején újabb tornát rendeztünk 10 éves lányok kategóriájában. Ezen a tornán a TK Mladosť, kassai klubot képviselő, de magyarországi játékosa Bíró Melinda tudott győzni.

Játékosaink teljesítményét jól tükrözi az országos rangsor. Legjobb párkányi helyezéseink egyéni kategóriában:

fiatalabb diáklányok – 193. Nikoletta Hlósková

serdülő lányok – 72. Chiara Renáta Supák

férfiak – 163. Patrik Babindai

nők – 40. Chiara Renáta Supák

szenior – 10. Patrik Babindai

Az említett versenyeken túl edzéseinken elhivatottan foglalkozunk előkészítő kategóriás gyerekekkel is. Ebben az évben több újonc is csatlakozott hozzánk, akikről a jövőben szintén írunk majd. Velük együtt mindannyian készülünk a következő idényre, s bízunk benne, hogy az még több sikert tartogat a számunkra.

2016. 10. 28.

Babindai Patrik,tenisz szakosztály, VSE Párkány