Sikerült!

…köszönet mindenkinek – a sportolóknak és az aktívan pihenőknek, a szülőknek, a nagyszülőknek, a keresztszülőknek, a nagynéniknek, a nagybácsiknak, az unokatestvéreknek, a barátoknak, az ismerősöknek, a volt és jelenlegi polgármesternek, a városi intézményeknek, az iskoláknak, a környező falvaknak, a tűzoltóknak, a honvédségnek…, egyszerűbben, köszönet mindenkinek, aki szavazatával egy jó ügy mellé állt – a kis labdarúgók öltözőinek felújítása mellé.

A versenyt a Szlovák Takarékpénztár hirdette meg, melybe 111 szervezet jelentkezett szerte az  országból. 60 000 Euró kerül szétosztásra, melyet a legtöbb szavazatot gyűjtő, első 20 pályázó között osztanak szét.  A pályázati anyagok csak a labdarúgás fejlesztésének előmozdítására volt beadható. A szavazás 2016 6. hó 1-től 6. hó 30-ig tartott. Közös erővel, a szerencsés 13. helyet értük el, összesen 2825 szavazattal, ami gyönyörű eredmény.

A pályázat ütemterve a következő: július hónapjában kerül aláírásra a pályázati szerződés a Szlovák Takarékpénztár Alapítvánnyal; a pályázatban foglalt terv augusztus 1-től november 30-ig kerül megvalósításra.

Ez a szavazás meggyőzött minket abban, hogy megéri pályázatokat beadni, s biztosak vagyunk abban, hogy nem ez volt az utolsó, amelyben közösen részt vettünk. Még egyszer köszönjük mindenkinek!

4. 7. 2016

Tóth Zoltán

Facebook

Instagram

Follow Me on Instagram