Bringával munkába – kiértékelés

2016 június 16-án Szliács fürdővárosban került megrendezésre a Bringával munkába 2016-os országos verseny kiértékelése, ahol Klučka Peter, a nemzeti kerékpáros koordinátor és a Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Minisztériumának képviselői vettek részt.

A verseny harmadik éve hatalmas sikert ért el, a versenybe 60 önkormányzat 5637 résztvevővel és 1731 csapattal csatlakoztak. A résztvevők összesen 132 595 alkalommal pattantak biciklire, mely során 782 621 kilométert tekertek le, ami a Föld és a Hold közötti távolság duplája, vagy bolygónk 19 alkalommal az egyenlítő mentén való körbetekerésének felel meg. A versenybe csatlakozott a Szlovák Köztársaság elnöke is, Andrej Kiska, a közlekedésügyi, építésügyi és régiófejlesztésügyi miniszter Roman Brecely, a Comenius Egyetem Jessenius Orvostudományi Kar  norvég diákjai Martinból, a Szlovák Nemzeti Bank alkalmazottjai vagy az ESET társaság is.

Az erős mezőny ellenére Párkány városa sem veszett el. A város a 4. helyen végzett két kategóriában is, egyrészt a résztvevők arányában a város összlakosságához viszonyítva (0,842%), másrészt a megtett utak átlagában egy lakosra vetítve (0,285 út). A megtett kilométerek átlaga egy lakosra 0,712 km volt, ebben a kategóriában a város a 9. helyen végzett.

A város keretein belül a legaktívabb alkalmazottakkal a Vadaš s.r.o.  büszkélkedhet, tőlük nevezett a legtöbb csapat. A legtöbb kilométert letekert legénység a Hlivaspolból regisztrált Beton bike négyese: Š. Jung, E. Kramárová, M. Jasztrabszká a F. Varga. Együtt 975,1 km tettek meg. A legtöbb kilométert Varga Ferenc tette meg, aki a Beton bike csapatában szerepelt, egymaga 558,9 kilométert tett meg két keréken. Legtöbbször a Vlnobitie csapat pattant bringára. A Vadašból regisztrált négyesnek, V. Nyitrai, V. Kuczman, P. Szabó a T. Markó,  192 út van a hátak mögött. Ugyanebben a kategóriában egyénileg Oravec Oto volt a legsikeresebb, aki 60 alkalommal döntött úgy, hogy kerékpárral megy munkába – szerencséjére hétvégén is dolgozik. Az eredmények kihirdetésére és a legsikeresebbek díjazására június 25-én került sor a Napforduló a Dunán rendezvényen. Párkány városa összesen 7 525,9 km-t tett meg, ezzel 1009,581 kg CO2-t takarítva meg.

Engedjék meg nekem, mint a verseny helyi koordinátora mindenkinek megköszönjem a versenyben és a környezetünk megóvásában való részvételt.

                                                                                                                                   Zoltán Tóth